2019 07/01

2018. évi zenei jogdíjak felosztása

Az EJI több mint 1,2 milliárd forint jogdíjat fizet ki a napokban mintegy hatvankétezer magyar és külföldi zenész számára.

A 2018. évi, most lezárt zenei jogdíjfelosztás magában foglalja a rádiós-, televíziós sugárzási- és a háttérzenei jogdíjakat, valamint a meghosszabbított védelmi idejű hangfelvételek előadóit illető kiegészítő díjakat. A tíz legmagasabb összegben részesülő előadó jogdíja összesen meghaladja a 33 millió forintot. Az egyesület 130 milliónál is több elhangzást dolgozott fel.

Csaknem 1,2 milliárd forint rádiós és televíziós jogdíj
A feldolgozott hangfelvételeknek 59 százaléka magyar. A több mint 9 millió elhangzás feldolgozása után 84 előadóművész részesül egymillió forint feletti jogdíjban, a legmagasabb egy előadónak járó összeg megközelíti az 5 millió forintot. A rádiós, illetve televíziós elhangzások után több mint 57.000 zenész kap jogdíjat.

Több háttérzenei jogdíj – növekszik a magyar hangfelvételek aránya
Jelentősen emelkedett a háttérzenei felhasználások után kifizetett jogdíj: csaknem 44 millió forintot kapnak az előadók az EJI-től ezen a címen. Bár a legtöbb kereskedelmi egységben még mindig szinte csak külföldiek felvételeit játsszák, a hazai előadóművészek hangfelvételeinek részesedése határozott növekedést mutat. A felosztás során az EJI mintegy 2,5 milliárd adatrekordot dolgozott fel az üzletek, boltok, szállodák adatai alapján. A jogdíjból több mint 24 ezer zenész részesül, a tíz legmagasabb jogdíj összege együtt meghaladja a hétmillió forintot.

Jogdíj a meghosszabbított védelmi idejű hangfelvételek után is
Azon előadóművészek részesülhetnek idén ilyen kiegészítő jogdíjban, akik felvételeit 1963 és 1966 között adták ki először, és annak felhasználásából 2018-ban még bevételt ért el a kiadója. Tavaly mintegy kétezer ilyen hangfelvétel volt. Az ezek után fizetett jogdíj elsősorban a már kevésbé aktív előadók számára biztosít bevételt. A jogdíjfelosztás mintegy 680 előadót érint.

A soron következő, októberi jogdíjkifizetés során az ismétlési és audiovizuális jogdíjakat osztja fel és fizeti ki az EJI az érintett előadók számára.

 

« vissza az előző oldalra

Hírek


Interjúk

Minden dal egy kicsit olyan, mintha a gyermekem lenne

Az Illés-együttes volt a kezdet, a lázadó kamaszkor, az első nagy szerelmek és csalódások korszaka. A Fonográf idején értem igazán tudatos művésszé és az első szólólemezem sikere avatott engem önálló előadóvá. 

Hiszek a dalok erejében

Rájöttem, a dalokkal olyan eszköz van a kezemben, amellyel kifejezhetem, kiénekelhetem azt, hogy milyennek látom a világot. - Interjú Koncz Zsuzsával

A stand-up több mint vicceseket mondani a színpadon

A jó stand-up strukturált, több rétegű, érzelmeket ébreszt, gondolkodásra ösztönöz. Erre pedig tudatosan kell készülni, mert ez már írói és előadói képesség, amit lehet és kell is fejleszteni. - Interjú Litkai Gergellyel

A jó társulat szakmailag és emberileg is felemel

A közönséget mindig érezni lehet. Maga a színház is: energia, energiaáramlás egymás és a közönség között. Keserves, ha semmi nem jön a nézőtérről. - Interjú Pálmai Anna színésznővel

A jó szinkronszínész dobbantó nélkül ugrik

Amikor szinkronizálunk, nincs idő a felkészülésre. Abban a pillanatban hozni kell az adott karaktert, nincs lehetőség időkérésre, hogy tessék adni nekem öt percet, hogy felhergeljem magam.

A határokat feszegetem, de csak így van értelme!

Amikor a világ dübörög mögöttem, le kell tudom csendesíteni magamat. Számomra erre a naplóírás ad lehetőséget. Muszáj megőrizni ezeket a gondolatokat, mert ősi erőt és természetes energiát jelentenek.

Ahol a szó ereje véget ér, ott kezdődik a táncé

A tánc magánvélemény – vallja Földi Béla.  Az igazi táncos az előadás során önmaga mélységét és magasságát, a világhoz és a pillanathoz való viszonyulását is feltárja, átadja. 

A jazz az életem

Tizenöt éves lehettem, amikor a televízióban sugárzott jazzfesztiválokat nézve megfogott a műfaj nyelvezete, ritmikája és hangulata. Ekkor dőlt el: a jazz-zenének szentelem az életem.

Színpadra lépni csak teljes odaadással lehet

Előadások alatt a takarásból szoktam nézni a közönséget, fantasztikus látni, hogy miként lényegülnek át. Mindig felemelő érzés, ha sikerül eljutnunk az emberek lelkéig.

Magyar hangja Csőre Gábor

Sokan úgy gondolják, hogy a művészekre a rebbenékenység és szenzibilitás jellemző. Ez igaz, ugyanakkor felkészültnek kell lenni minden eshetőségre. A színházhoz kötél idegek és rugalmasság kell. 

A felkészülést nem lehet befejezni

A célunk az, hogy felborzoljuk az érzékeket, elvarázsoljuk, és egy különleges utazásra repítsük a koncertre érkezőket. Dalaink ebben a közegben születnek újjá és nyernek új értelmet. - Jónás Vera, énekes

A tánc a pillanat művészete

A családom és a mestereim is mindig a maximalizmusra neveltek, arra, hogy félgőzzel nem érdemes semmit sem csinálni. Ez egyébként nem csak a táncművészetre igaz. - Kiss János, a Győri Balett igazgatója

A boldogság egy képesség

Azért vagyok színész, mert szeretek az lenni. A színház lehetőséget ad arra, hogy a szerepeimen keresztül közelebb kerülhessek önmagamhoz. A szakma elismerése, a közönség szeretete plusz jutalom, jóleső ráadás.

Horváth Kornél a világ legjobb ütőse

Decemberben a világ legjobb ütőhangszeresévé választották Horváth Kornélt a rangos brit Rhythm zenei magazin internetes szavazásán. Ezt követően készült interjúnk.

Recirquel: a cirkusz újragondolva

Egyik legnagyobb mesterem többször hangsúlyozta: van egy jó ötleted? Dobd el messzire! A Recirquel alapítója, Vági Bence a közönség és az artisták közötti különlegs lelki kapcsolatról mesél a vele készített interjúban.

Kereszt és karma

Szűcs Gabi 2007-ben vált ki a Cotton Club Singers-ből, hogy szólókarriert kezdjen. Az idén Fonogram Díjjal kitüntetett művésszel az őszi koncertek és fellépések mellett hivatástudatról, születőben lévő új dalokról és az alkotás öröméről is beszélgettünk.

Marie Antoinette a BMW új márkanagykövete?

Színes és mozgalmas világ az, amiben Polyák Lilla színművész és popénekesnő éli mindennapjait. A néhány hete debütált Marie Antoinette musical előkészületeiről, mondanivalójáról és fogadtatásáról kérdeztük.


Eseménynaptár

2018
11/
23

Jogdíjkifizetés (külföldi jogdíjak és 2017. évi audiovizuális jogdíj)

2019
02/
28

Hangfelvételek regisztrációs határideje

2019
03/
28

Jogdíjkifizetés (külföldi jogdíjak)

2019
06/
28

Jogdíjkifizetés (2018. évi rádiós, televíziós sugárzási jogdíjak, kiegészítő díjak, háttérzenei jogdíjak)

2019
09/
23

Audiovizuális adatlapok regisztrációs határideje

2019
10/
30

Jogdíjkifizetés (ismétlési és audiovizuális jogdíjak, külföldi jogdíjak)