2016 12/08

2,2 milliárd forint jogdíjat fizet ki idén az EJI

Az EJI 2016-ban 94 ezer magyar és külföldi előadó között 2,2 milliárd forint jogdíjat osztott fel.

A szinkronszínészek érdekképviselete 2015-ben kezdeményezte az EJI-nél, hogy a filmek televíziós sugárzása után járó jogdíjból a szinkronszínészek is részesüljenek. Ennek megfelelően az audiovizuális jogdíjak decemberben befejezett, 244 millió forintot felölelő felosztása során az EJI most először, kísérleti jelleggel fizet jogdíjat a szinkronszínészeknek.

Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke, az EJI Választmányának tagja elmondta, hogy a színészek nagyfokú szolidaritásról tettek tanúbizonyságot akkor, amikor hozzájárultak ahhoz, hogy az EJI a meglévő jogdíjak egy részét a szinkronszínészek között ossza fel, hiszen a szinkronos filmek sugárzása után a televíziók nem fizetnek külön jogdíjat. Mihályi Győző, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, az EJI Választmányának tagja hozzátette, hogy az EJI a gyorsan és érzékenyen reagált a színészek igényeire. A szakmai érdekképviseletek továbbra is minden segítséget megadnak az EJI számára annak érdekében, hogy a jövőben a jogdíjfelosztások még pontosabbak lehessenek.

A felosztás alapjául a Színművészek Jogdíjbizottsága által meghatározott nyolc televíziós csatorna, az M1, M3, Duna TV, Duna World, RTL Klub, TV2, Story 4 és Story 5 műsorában lejátszott audiovizuális előadások szolgáltak. A televíziókban játszott filmekben közreműködő előadóművészek névsora részint a területért felelős közgyűjtemény, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetből, valamint az Internetes Szinkron Adatbázisból származnak. Azon filmekre eső jogdíjakat, amelyeknél az említett adatbázisok nem tartalmaztak a közreműködő előadóművészekre vonatkozó információt (ilyenek elsősorban a televíziós sorozatok és az animációs filmek), az EJI elkülönítette. E jogdíjak kifizetésére a közreműködő előadóművészek hiteles azonosítását követően kerül majd sor. A szinkronteljesítmények esetében az EJI az ISzDb adatait a korábban elvégzett, 2012-2014. évi felosztásokra is visszavetítette, így most azon jogdíjak is kifizethetővé válnak, amelyek közreműködői névsorát az időközben feldolgozott adatbázisok már tartalmazták.

Ugyancsak decemberben került felosztásra első ízben a hangfelvételek ún. kiegészítő díjazása is, ami az ötven évnél régebbi felvételek felhasználása után jár a zenészeknek. Az érintett kiadó által átadott adatok alapján az EJI közel 10 millió forint jogdíjat osztott fel azon 500 előadó között, akinek 1962-ben vagy 1963-ban kiadott felvételét a kiadója még mindig hasznosítja. Ilyen felvételből 1700-nál is több volt.

Az Egyesület decemberben osztotta fel a VIVA TV 2015. II. félévi jogdíját is, amelyhez a helyes adatokat csak idén szeptemberben kapta meg a csatornától. E felosztás eredményeként közel 600 előadóművész részesült jogdíjból.

Végül ugyancsak decemberben került sor a 2013. évi rádiós jogdíjak úgynevezett jogosultkutatási eredményének kifizetésére. A jogosultkutatás célja, hogy az eredeti jogdíjfelosztás során nem beazonosítható hangfelvételek jogosultjait az Egyesület megtalálja, a jogdíjat pedig kifizesse az érintett előadóművészeknek. Annak érdekében, hogy a felosztás minél pontosabb legyen, az EJI a rádiók által átadott adatok alapján nem beazonosítható felvételek adatbázisát honlapján minden évben nyilvánosságra hozza, így az előadók maguk is hozzájárulhatnak a beazonosítási folyamathoz. A jogosultkutatás eredményeként az EJI kétezernél is több előadóművész számára fizet ki most jogdíjat, ami jól mutatja az eljárás hatékonyságát.

Az EJI évről évre több jogdíjat oszt fel, az egyre pontosabb felosztás eredményeként pedig mind több előadóművész jut hozzá az őt megillető jogdíjhoz.

 

« vissza az előző oldalra

Hírek


Interjúk

A jó szinkronszínész dobbantó nélkül ugrik

Amikor szinkronizálunk, nincs idő a felkészülésre. Abban a pillanatban hozni kell az adott karaktert, nincs lehetőség időkérésre, hogy tessék adni nekem öt percet, hogy felhergeljem magam.

A határokat feszegetem, de csak így van értelme!

Amikor a világ dübörög mögöttem, le kell tudom csendesíteni magamat. Számomra erre a naplóírás ad lehetőséget. Muszáj megőrizni ezeket a gondolatokat, mert ősi erőt és természetes energiát jelentenek.

Ahol a szó ereje véget ér, ott kezdődik a táncé

A tánc magánvélemény – vallja Földi Béla.  Az igazi táncos az előadás során önmaga mélységét és magasságát, a világhoz és a pillanathoz való viszonyulását is feltárja, átadja. 

A jazz az életem

Tizenöt éves lehettem, amikor a televízióban sugárzott jazzfesztiválokat nézve megfogott a műfaj nyelvezete, ritmikája és hangulata. Ekkor dőlt el: a jazz-zenének szentelem az életem.

Színpadra lépni csak teljes odaadással lehet

Előadások alatt a takarásból szoktam nézni a közönséget, fantasztikus látni, hogy miként lényegülnek át. Mindig felemelő érzés, ha sikerül eljutnunk az emberek lelkéig.

Magyar hangja Csőre Gábor

Sokan úgy gondolják, hogy a művészekre a rebbenékenység és szenzibilitás jellemző. Ez igaz, ugyanakkor felkészültnek kell lenni minden eshetőségre. A színházhoz kötél idegek és rugalmasság kell. 

A felkészülést nem lehet befejezni

A célunk az, hogy felborzoljuk az érzékeket, elvarázsoljuk, és egy különleges utazásra repítsük a koncertre érkezőket. Dalaink ebben a közegben születnek újjá és nyernek új értelmet. - Jónás Vera, énekes

A tánc a pillanat művészete

A családom és a mestereim is mindig a maximalizmusra neveltek, arra, hogy félgőzzel nem érdemes semmit sem csinálni. Ez egyébként nem csak a táncművészetre igaz. - Kiss János, a Győri Balett igazgatója

A boldogság egy képesség

Azért vagyok színész, mert szeretek az lenni. A színház lehetőséget ad arra, hogy a szerepeimen keresztül közelebb kerülhessek önmagamhoz. A szakma elismerése, a közönség szeretete plusz jutalom, jóleső ráadás.

Horváth Kornél a világ legjobb ütőse

Decemberben a világ legjobb ütőhangszeresévé választották Horváth Kornélt a rangos brit Rhythm zenei magazin internetes szavazásán. Ezt követően készült interjúnk.

Recirquel: a cirkusz újragondolva

Egyik legnagyobb mesterem többször hangsúlyozta: van egy jó ötleted? Dobd el messzire! A Recirquel alapítója, Vági Bence a közönség és az artisták közötti különlegs lelki kapcsolatról mesél a vele készített interjúban.

Kereszt és karma

Szűcs Gabi 2007-ben vált ki a Cotton Club Singers-ből, hogy szólókarriert kezdjen. Az idén Fonogram Díjjal kitüntetett művésszel az őszi koncertek és fellépések mellett hivatástudatról, születőben lévő új dalokról és az alkotás öröméről is beszélgettünk.

Marie Antoinette a BMW új márkanagykövete?

Színes és mozgalmas világ az, amiben Polyák Lilla színművész és popénekesnő éli mindennapjait. A néhány hete debütált Marie Antoinette musical előkészületeiről, mondanivalójáról és fogadtatásáról kérdeztük.


Eseménynaptár

2017
11/
30

Jogdíjkifizetés (audiovizuális jogdíjak és külföldi jogdíjak)

2018
02/
28

Hangfelvételek regisztrációs határideje

2018
03/
30

Jogdíjkifizetés (külföldi jogdíjak)

2018
06/
30

Jogdíjkifizetés (2017. évi ismétlési jogdíjak és külföldi jogdíjak)

2018
08/
31

Jogdíjkifizetés (2017. évi rádiós, televíziós sugárzási jogdíjak, kiegészítő díjak, háttérzenei jogdíjak)

2018
11/
15

Jogdíjkifizetés (külföldi jogdíjak és 2017. évi audiovizuális jogdíj)