2016 06/01

Marie Antoinette a BMW új márkanagykövete?

Színes és mozgalmas világ az, amiben Polyák Lilla színművész és popénekesnő éli mindennapjait. A néhány hete debütált Marie Antoinette musical előkészületeiről, mondanivalójáról és fogadtatásáról kérdeztük.

Színes és mozgalmas világ az, amiben Polyák Lilla színművész és popénekesnő éli mindennapjait. A művész-, és énekesnő a színpadon túl is igen aktív: a közelmúltban lendületesen szerepelt az RTL Klub Sztárgokart versenyén, a BMW pedig megválasztotta őt új márkanagykövetévé. Szívesen karolja fel a jó ügyeket, a Vöröskereszt véradásán is az elsők között adott vért a Jégteraszon. És ha már a vérnél tartunk: a néhány hete debütált Marie Antoinette musicalért a közönség rajong. A darab előkészületeiről, mondanivalójáról és fogadtatásáról kérdeztük a címszerepet játszó Polyák Lillát.

- Cselszövések, politikai játszmák, szerelem és ármány, fényűző királyi pompa és az ellene gyülemlő, forrongó néphangulat: Lévay Szilveszter ezúttal is a történelem egy monumentális eseményét dolgozta fel témaként és hozta emberközelségbe a mai kor számára. Hogyan fogadta a közönség?
- Lévay darabról lévén szó a közönség elvárásai már eleve igen magasak voltak. Még csupán csak néhány előadás van a hátunk mögött, de annyi már most érezhető, nagyon szeretik a musicalt. Tény, hogy nem könnyű témát dolgoz fel a darab, eléggé összetett és sokrétű, de talán pont a drámaisága miatt képes hatni annyira a nézőkre.

- Hogyan építetted fel Marie Antoinette karakterét?
- Alaposan utána olvastam, hogy milyen korban élt és vajon emberként milyen lehetett. A köztudatban úgy él, hogy egy divat iránt túlontúl rajongó, felszínes nőszemély volt, akit csak a csillogás és ékesség vonzott. Lévay darabjában Marie Antoinette szép jellemfejlődésének lehetünk tanúi. Egy érzékeny nő, akit a sajtó és az intrikák tartanak nyomás alatt. Mire rálel a számára helyes útra, sajnos már késő. Nagyon izgalmas színészi feladat hűen és precízen visszaadni fejlődéstörténetét.

- Pályafutásodat végigkísérik a Lévay-darabok, közülük elsőként az Elisabethben játszottál, szintén címszerepet.
- Pontosan, de emellett játszottam például a Mozart! című darabban – Magyarországon és Ausztriában egyaránt –, illetve a Rebeccában is.

- Hogy érzed, mennyire hasonlóak, vagy éppen eltérőek Lévay női karakterei?
- Véleményem szerint minden egyes darabban, karakterben egyértelműen érezhető Lévay stílusa, szellemisége. Ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy mindegyik musicalnél igyekszik valami pluszt hozzáadni a korábbiakhoz képest.

- A színészet mellett a popzenei karriered is szépen ível. Számos album után – többek között a Tél, amit ígértél, Karcolás, Ecset és vászon, Valami más – mikorra tervezed új dal kiadását?
- A kérdés pont aktuális, ugyanis a közeljövőben szeretnénk kiadni a legújabb dalomat, amin már elkezdtünk dolgozni. További célok között pedig egy őszi nagykoncert is szerepel.

- Miről fognak szólni az új dalaid?
- Rólam, az érzéseimről és azokról a dolgokról, amelyek mostanság foglalkoztatnak. Szeretném bennük visszatükrözni azt, hogy éppen milyen lelkülettel, gondolatokkal élem a mindennapokat és létezem a világban.

- Ennyi munka és feladat mellett mi segít feltöltődni? Miből nyersz új lendületet?
- A gyermekeimmel töltött közös időből, együttlétekből. Számomra ők a legfontosabbak. Munkát is csak úgy vállalok, hogy ők annak ne lássák kárát. Emellett a sportra is igyekszem minél több időt szánni. Speedfitness órákra járok rendszeresen. Fontosnak tartom, hogy az ember tudatosan tartsa karban a testét, gondozza és figyeljen rá.

- A nyáron mik a terveid?
- Utazgatás biztos lesz, már csak a munka okán is: megyünk Ázsiába, a Szépség és a Szörnyeteggel pedig a szokásos németországi turnéra indulunk. Nyaralás tekintetében hazai is külföldi utak egyaránt tervbe vannak véve, de még nincsenek konkrétumok. Egy biztos, motorozási szenvedélyemnek szeretnék ismét több időt szentelni, akár motoros túra keretében. Egyébként nem tervezek meg mindent, sem a nyárra, sem hosszabb távra vonatkozóan. Élvezem, hogy az élet tartogat meglepetéseket. Én pedig hagyom: történjen úgy, ahogy lennie kell.

Polyák Lilla
Polyák Lilla Győrben született, színművészi pályafutását a Győri Nemzeti Színházban kezdte, ahol A padlás című musicalban, a Kölyök szerepében lépett a közönség elé. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1999-ben diplomázott és még ugyanebben az évben szerződtették Bécsbe. Külföldi karrierje során többek között játszott a Mozart! című musicalban, illetve a Moby Dick című produkcióban. 2002-ben tért vissza Magyarországra, ahol már eddig is számos előadásban találkozhatott vele a közönség. A színészet mellett napjaink hazai popzenéjének is jeles művésze: 2014-ben megjelent Most és Mindörökké című szólólemeze és egy gyermekeknek szóló hangoskönyve is, A csudálatos Mary Poppins. 2007-ben munkásságát a szakmai zsűri Gundel-díjjal jutalmazta. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda számára megtisztelő, hogy Polyák Lillát tagjai között tudhatja.
 

« vissza az előző oldalra

Hírek


Interjúk

A boldogság egy képesség

Azért vagyok színész, mert szeretek az lenni. A színház lehetőséget ad arra, hogy a szerepeimen keresztül közelebb kerülhessek önmagamhoz. A szakma elismerése, a közönség szeretete plusz jutalom, jóleső ráadás.

Horváth Kornél a világ legjobb ütőse

Decemberben a világ legjobb ütőhangszeresévé választották Horváth Kornélt a rangos brit Rhythm zenei magazin internetes szavazásán. Ezt követően készült interjúnk.

Recirquel: a cirkusz újragondolva

Egyik legnagyobb mesterem többször hangsúlyozta: van egy jó ötleted? Dobd el messzire! A Recirquel alapítója, Vági Bence a közönség és az artisták közötti különlegs lelki kapcsolatról mesél a vele készített interjúban.

Kereszt és karma

Szűcs Gabi 2007-ben vált ki a Cotton Club Singers-ből, hogy szólókarriert kezdjen. Az idén Fonogram Díjjal kitüntetett művésszel az őszi koncertek és fellépések mellett hivatástudatról, születőben lévő új dalokról és az alkotás öröméről is beszélgettünk.

Marie Antoinette a BMW új márkanagykövete?

Színes és mozgalmas világ az, amiben Polyák Lilla színművész és popénekesnő éli mindennapjait. A néhány hete debütált Marie Antoinette musical előkészületeiről, mondanivalójáról és fogadtatásáról kérdeztük.


Eseménynaptár

2017
02/
28

Hangfelvételek regisztrációs határideje

2017
03/
10

2014. évi jogosultkutatás megkezdése

2017
03/
30

Jogdíjkifizetés (külföldi jogdíjak)

2017
06/
30

Jogdíjkifizetés (2016. évi jogdíjak)

2017
09/
30

2015. és 2016. évi jogosultkutatás megkezdése

2017
11/
30

Jogdíjkifizetés (külföldi jogdíjak)