Örökösök keresése

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 106.§ (7) bekezdése értelmében az elhunyt előadóművészek örököseiről nyilvántartást vezet. A nyilvántartás alapjául a hagyatékátadó végzés szolgál, melyet a közjegyzők 1999. óta kötelesek az EJI számára megküldeni. Ha a közjegyző ezt elmulasztja, akkor az EJI nem értesül arról, hogy az elhunyt művész után keletkezett jogdíjat kinek kell kifizetnie. Nem áll rendelkezésünkre a hagyatékadó végzés akkor sem, ha az örökhagyó előadóművész 1999-et megelőzően hunyt el.

Az örökösök regisztrációja az EJI által nyilvántartott jogdíjak kifizetésének feltétele. Az alábbi lista azt a célt szolgálja, hogy az elhunyt előadóművészek örököseiről akkor is tudomást szerezzünk, ha a hagyatékátadó végzés nem jutott el hozzánk.

Kérjük, hogy a jogdíjak kifizetése érdekében az alább megjelölt előadóművészek örökösei vegyék fel a kapcsolatot az Előadóművészi Jogvédő Irodával. Felhívjuk figyelmüket, hogy a listában olyan írók, zeneszerzők és más művészek neve is megjelenik, akik nem elsősorban előadóművészi tevékenységük révén váltak ismertté, a felhasználók adatszolgáltatása szerint azonban előadóművészi teljesítményt is nyújtottak valamilyen rögzített előadásban.

Ács Marietta
Ágai Irén
Ágai Karola
Agárdy Ilona
Ajtay Andor
Albert Györgyi
Almási Albert
Almássy Albert
Almásy Albert Éva
Anda Margit
Andaházy Margit
Antal Imre
Apor Noémi
Árva László
Ascher Oszkár
Avar István
B. Nagy János
Bács Ferenc
Bács Ferenc Gyuláné
Bacsó Péter
Bagó László
Bágya András
Bajka Pál
Bakay Lajos
Balázs Gábor
Balikó Tamás
Bálint György
Balla Ica
Baló Elemér
Baló Sándor
Balogh Erzsébet
Balogh Klári
Balogh Rozália
Bán Elemér
Bán Frigyes
Bánhidi László
Bánki Róbert
Bánki Zsuzsa
Bányai János
Bara Margit
Baracsi Ferenc
Bárczi Kató
Bari László
Barlay Vali
Barna Anci
Báró Anna
Bars József
Barsi Béla
Bársony Rózsi
Bartók Béla
Basilides Zoltán
Bassa István
Bay Gyula
Begányi Ferenc
Behár György
Békássy István
Bellák Miklós
Bende László
Bende Zsolt
Bene Ferenc
Benkő Géza
Benkő Márta
Benkó Sándor Dr.
Berecz Károly
Béres Ferenc
Berezvai Marcell
Berki Lili
Berliner Pálné
Berta Klaudia
Bertók Lajos
Bessenyei Zsófia
Besztercei Pál
Bezterczei Pál
Bihari József
Bikády György
Bogár Richárd
Bökönyi Laura
Bor József
Bordi Bella
Borhy Gergely
Böröczky József
Boros János
Boross Lajos
Boroy Bella
Börzsönyi Mihály
Bősze Péter
Botás György
Botka Valéria
Brady Orsolya
Breitner János
Breitner Tamás
Bretus Mária
Breyer László
Buday Dénes
Bulla Elma
Buzánszky Jenő
Cohn József
Csaba Zita
Csajági György
Csáky Magda
Csányi László
Császár Gyöngyi
Csendes László
Csendes Olivér
Csenki Imre
Cseszka Edit
Csikós Rózsi
Csiky Ibolya
Csizmazia Jánosné
Csók István
Csonka Endre
Csorba István
Csordás Ilona
Csortos Gyula
Csurja Tamás
Czeglédi Sándor
Czibulás Péter
Cziffra György
Czigány Judit
Czikéli László
Czipó Tibor
Dajbukát Ilona
Dajka Margit
Dalmadi Géza
Dánffy Sándor
Darás Léna
Darvas Lili
Darvas Magda
Demeter Hédi
Dénes György
Dénes Oszkár
Dénes Piroska
Déri János
Déry Gabriella
Déry Tibor
Dévai Hédi
Dévay Hédi
Dévay Kamilla
Dévényi Ádám
Dévényi Cecília
Dévényi László
Devich Sándor
Dobóné Demjén Gyöngyvér
Dobszay László
Domokos Mátyás
Dömsödi János
Dörögdy Miklós
Dr. Erdész Sándor
Dr. Fekete Istvánné
Dr. Lipp László
Dr. Váradi Istvánné
Dr. Vigh Bertalan
Eck Imre
Egervári Klára
Eggerth Márta
Emőd György
Eörsi István
Eötvös Gábor
Erdélyi Mici
Erdődy Kálmán
Erdős István
Erős Irén
Eszterhai László
Fábián Julianna
Faludi László
Falvay Klára
Farády István
Fedák Sári
Fehér György
Fejes Teri
Fekete Alajos
Fekete Pál
Feleki Kamill
Feleki Sári
Felföldy László
Felvinczy Viktor
Fényes Kató
Fényes Szabolcs
Fenyvessy Éva
Ferdinándy Géza
Ferencz László
Ferrari Violetta
Fodor András
Fogarassy Endre
Fónay Márta
Forgács Tibor
Forrai Miklós
Füzessy Ottó
G. Dénes György
Gaál Erzsébet
Gaál Franciska
Gábor József
Gál Péter
Gál Sándor
Galambos Szilveszter
Gálcsiki János
Galkó Bence
Garai József
Garamszegi Mária
Garics János
Gasner János
Gáspár János
Gáspár Margit
Gáti József
Gellért Endre
Gelley Kornél
Gencsy Sári
Gombaszögi Ella
Gonda György
Göndöcs József
Gozmány György
Gózon Gyula
Greguss Zoltán
Gyalog Ödön
Gyenge Árpád
Gyimesi Tivadar
Gyöngy Pál
Gyöngyösi Zoltán Máté
Győrffy György
György László
Györkös Kató
Győry Emil
Gyulai Gál Ferenc
Gyulányi Éva
Gyurkovics Mária
Gyurkovics Tibor
Hajdu Endre
Hajdú Júlia
Hajdu Sándor
Hajmássy Miklós
Halasi Marika
Halász Géza
Halmos Béla
Hámory Imre
Hankó Elemér
Haraszti Mici
Háray Ferenc
Hatfaludy István
Hatscher Józsa
Havas Ferenc
Hegedüs Ágnes
Hegedűs Erzsébet
Hegedűs Péter
Hegyi Péter
Henkel Gyula
Herczeg Csilla
Herpai Sándor
Herr Olivér
Hevesi Imre
Hlatky László
Hódy Lászlóné Dr.
Hőgye Zsuzsa
Holéczy Ákos
Holló Valterné
Hollós Ilona
Hollós Melitta
Homm Pál
Honthy Hanna
Horesnyi László
Horváth Ferenc
Horváth Ferenc
Horváth Gyula
Horváth Ibolya
Horváth István
Horváth Jenő
Horváth Teri
Horváth Tivadar
Huszár Zsolt
Id. Nagy Zoltán
Ifj. Bodnár Attila
Illyés Gyula
Illyés Mária
Ilosvay Katalin
Imre Zoltán
Ivánka Csaba
Iványi József
Jáki Béla
Jákó Pál
Jámbor László
Jancsó Adrienne
Jancsó Miklós
Jánoky Sándor
Jármay Györgyné
Jászai Jolán
Jávor Pál
Jávori Vilmos
Jobba Gabi
Joviczky József
Juhász Mária
Juhász Tóth Frigyes
Kabos Gyula
Kádár Flóra
Kalapos László
Káldy Nóra
Kállai István
Kallós Zoltán
Kálmán György
Kalmár Pál
Kalocsay Ferenc
Kamarás Gyula
Kamondi Zoltán
Kapusiné Árvai Gabriella
Karácsony Tamás
Karácsonyi Magda
Karády Katalin
Kardos Gábor
Karinthy Ferenc
Károlyi Irén
Kárpáti Magda
Kárpáti Tibor
Kárpáti Zita
Kaszab Anna
Kaszner Irén
Kátay Endre
Katona András
Kautzky József
Kazimir Károly
Kelemen Éva
Keleti László
Kelly Anna
Kemény Henrik
Kemény László
Kenessey Ferencné Dr.
Keresztény Béla
Keresztessy Mária
Kersics Anka
Kertész István
Kertész Zsolt
Kézdy György
Királyhegyi Pál
Kishegyi Árpád
Kiss Bazsa
Kiss Ferenc
Kiss Manyi
Kiss Tamás
Klapka György
Knézy Jenő
Koblicska Kálmán
Kocsis Zoltán
Koletár Kálmán
Kölgyesi György
Kollár Béla
Kollár Lívia
Koltay Valéria
Kőmives Sándor
Komlós András
Komlós János
Komlós Péter
Komlós Vilmos
Komlóssy Erzsébet
Kömüves Erzsi
Kónya Sándor
Koós János
Köpeczi Bócz István
Kopetti Amália
Korcsmáros Jenő
Koréh Endre
Kormos István
Kórodi András
Koroknay Géza László
Korompai Vali
Kőrös József
Körösy Zoltán
Kósa András
Kóti Árpád
Kóti Katalin
Kovách Enikő
Kovács János
Kovács József
Kovács Lajos
Kovács Mária
Kovács Tóth Tibor
Krencsey Mariann
Kuhn Vilmos
Kukely Júlia
Kulcsár Imre
Kun Magda
Kunu László
Kürthy József
Kürthy Sári
Labancz Borbála
Lábass Juci
Laczkó Bálint
Laczkovich Géza
Ladányi Árpád
Ladányi Ferenc
Lakatos Gabriella
Lakky József
Lamanda László
Langer Ede
László Margit
Latabár Árpád, Id.
Latabár Kálmán Ifj.
Lázár Mária
Legány Dénes
Lehár Ferenc
Lehel György
Lehoczky Éva
Lelkes Ágnes
Lelkes Dalma
Lencz György
Lendvai Ferenc
Lendvay Kamilló
Lengyel Gizi
Lengyel János
Leviczky Andor
Ligeti György
Liliom Károly
Linka György
Lohinszky Lóránt
Lontay Margit
Losonczi György
Lukács Ervin Dr.
Lukács Miklós
Madaras Vilma
Máday György
Magasházi István
Magyar Péter
Majláth Julianna
Major Pál
Major Tamás
Makay Margit
Maklári János
Makláry Zoltán
Maleczky Oszkár
Mály Gerő
Mangel Jánosné
Mányai Lajos
Mányai Zsuzsa
Margitai Gizella Ágnes
Máriáss Melinda
Marik Péter
Márk Tivadar
Márki Géza
Márkus Emília
Márkus Ferenc
Márkus László
Martiny Lajos
Marton Endre
Máté Lajos
Máthé Eta
Matus György
Mátyás Jenő
Mátyás Mária
Medgyasszay Vilma
Medgyes Andrásné
Meggyes Roland
Melis György
Mendelényi Vilmos
Mensáros László
Mentes József
Mezővári Lászlóné
Mihály András
Mihály Pál
Mikes Lilla
Miklóssy József
Mikolai László
Mindszenthy Magda
Misoga László
Miszlai István
Mojzes Mária
Molnár Ferenc
Molnár Tibor
Montágh Imre
Monyók Ilona Ildikó
Mucsi Sándor, Ifj.
Müller Antal
Nádas Gábor
Nagy Ferenc
Nagy Miklós
Nagy Olivér
Nagy Sándor Tamás
Nagyajtai György
Nagykovácsi Ilona
Négyesi Lajosné
Némedi Mária
Nemes Nagy Ágnes
Nemes Zoltán
Németh István
Németh Lehel
Novinecz Ferenc
Oberfrank Géza
Oláh György
Olgyai Magda
Olsvai Imre
Ölvedy Zsóka
Orbán Tibor
Örkény István
Orlay Jenő
Orsolya Erzsi
Orszáczky Miklós
Ősi János
Osváth Júlia
Ősz Ferenc
Oszvald Gyula
Pados Zoltán
Páger Antal
Pagonyi János
Palló Imre
Pálos György
Pándy Lajos
Pap Vera
Pápai Erzsi
Pászti Miklósné
Pásztor János
Pataky Imre
Pataky Jenő
Patassi Tibor
Pathó Istvánné
Patkó József
Patkós Irma
Paudits Béla
Péchy Blanka
Pécsi Sándor
Perczel Zita
Perédy László Dr.
Perényi László
Pernye András
Peterdi Pál
Pethes Csaba
Pethes Ferenc
Pethes Sándor
Peti Sándor
Petress István
Petur Ilka
Pilinszky János
Piróth Gyula
Polgár Géza
Polonyi Gyöngyi
Pongrácz Imre
Pusztai Péter
Rácz Aladár
Rácz Géza
Rácz Vali
Radnai György
Rajczy Lajos
Rajhona Ádám
Rajna Mária
Rajnay Elly
Rajnay Gábor
Rákosi Mária
Rapcsányi László
Rátkai Márton
Reisenbüchler Sándor
Reményi Gyenes István
Réti Csaba
Rökk Marika
Romhányi József
Romhányi Rudolf
Róna Viktor
Ronyecz Mária
Rózsahegyi Kálmán
Ruttkay Mária
S. Nagy István
S. Tóth József
Safranek Károly
Salamon Béla
Sallós Gábor
Sándor Erzsébet
Sándor Erzsébet
Sárdy János
Sarlai Imre
Sas Elemér Dr.
Scheer Magda
Schöck Ottó
Schweitz András
Sennyei Vera
Seprődi-Kiss Attila Töhötöm
Seregély Katalin
Sík Ferenc
Simándi József
Simon Zsuzsa
Simonyi Magda
Simor Erzsi
Simor Ottó
Sipeki Levente
Sipka László
Sivó Mária
Solti György
Soltis Lajos
Sólyom Janka
Somlay Artúr
Somló Ferenc
Somody Kálmán
Somogyi Erzsi
Somogyi Nusi
Somogyvári Pál
Somogyvári Rudolf
Soós Edit
Soproni Ágnes
Sós László
Spányik Éva
Spiegel Annie
Spindler Béla
Strein Attila
Sugár István
Sugár László
Suka Sándor
Sulyok Mária
Suri András
Sütő András
Sütő Irén
Svéd Sándor
Sz. Kovács Gyula
Szabó Ernő
Szabó Ervin
Szabó Gábor
Szabó György Balázs
Szabó Gyula
Szabó Lajos
Szabó Samu
Szabó Sándor
Szabó Terézia
Szakács Eszter
Szakács Miklós
Szakáts Miklós
Szalma Sándor
Szász Anna
Szatmári István
Szecsődi Irén
Szegedi Molnár Géza
Szegfű Károly
Szegő Tamás
Székely Mihály
Székhelyi József
Széky József
Szél Olivér
Szemethy Gyula
Szende Bessy
Szendrey-Karper László
Szendrő József
Szénich János
Szentpál Mónika
Szép Ilona
Széplaky Endre
Szerencsi Éva
Szigeti András
Szigeti Géza
Sziklay Szeréna
Szilágyi Eta
Szilassy László
Szögi Arany
Szokolay Ottó
Szőnyi Olga
Szoó György
Szörényi Éva
Szula László
Tabody Klári
Tahi Toth László
Takács Mária
Tallós Endre
Tamási Eszter
Tamássy Zdenkó
Táncsics Mária
Tánczos Tibor
Tándorné Gurnik Ilona
Tardy Balázs
Tarjáni Ferenc
Tarsoly Elemér
Tauz Lajos
Teszáry László
Tihanyi Gyula
Tímár József
Tímár Zoltán
Tőkés Anna
Tölgyes Csaba
Tolnay Klári
Tompa Sándor
Tomsits Rudolf
Török Erzsi
Torontáli István
Törzs Jenő
Tóth Loon
Tóth Titusz
Tóth Zoltán
Tréfás György
Tréger Andor
Udvardy Tibor
Ugrin Gábor
Ujhelyi Olga
Ujlaky Károly
Ujvári Nettka
Ullmann Ottó
Ungvári László
Uray Tivadar
Uri István
Vadasi Tünde
Vágóné Margit
Vajda Sándor
Vámos László
Vándor József
Vándor Sándor
Váradi Balogh László
Váradi Hédi
Varga Gábor
Varga Irén
Varga Károly
Varga Tibor
Várhegyi Teréz
Várkonyi Andrea
Várnagy Katalin
Vásárhelyi László
Vaszary Piri
Vay Ilus
Végh Ferenc
Versényi Ida
Veszely Mária
Vészi János
Vetró Margit
Vida Ferenc
Vidák Zsigmond
Viktor Gedeon
Viola Mihály
Virág Kiss Ferenc
Vitéz László
Vizváry Mariska
Vogt Károly
Vörös Sári
Vörösmarty Lili
Vukán György Dr.
Weöres Sándor
Weygand Tibor
Záborszky József
Zách János
Zala Márk
Zelk Zoltán
Zentay Ferenc
Zerkula János
Zilahy Hédi
Zilahy Irén
Zoltán Sára
Zoltay Miklós
Zsillei Margit
Zsiros Ágnes
Zsolnay Hédi
Zsudi József

Utoljára frissítve: 2019. május 7-én

 

« vissza az előző oldalra

Hírek


Interjúk

Hiszek a dalok erejében

Rájöttem, a dalokkal olyan eszköz van a kezemben, amellyel kifejezhetem, kiénekelhetem azt, hogy milyennek látom a világot. - Interjú Koncz Zsuzsával

A stand-up több mint vicceseket mondani a színpadon

A jó stand-up strukturált, több rétegű, érzelmeket ébreszt, gondolkodásra ösztönöz. Erre pedig tudatosan kell készülni, mert ez már írói és előadói képesség, amit lehet és kell is fejleszteni. - Interjú Litkai Gergellyel

A jó társulat szakmailag és emberileg is felemel

A közönséget mindig érezni lehet. Maga a színház is: energia, energiaáramlás egymás és a közönség között. Keserves, ha semmi nem jön a nézőtérről. - Interjú Pálmai Anna színésznővel

A jó szinkronszínész dobbantó nélkül ugrik

Amikor szinkronizálunk, nincs idő a felkészülésre. Abban a pillanatban hozni kell az adott karaktert, nincs lehetőség időkérésre, hogy tessék adni nekem öt percet, hogy felhergeljem magam.

A határokat feszegetem, de csak így van értelme!

Amikor a világ dübörög mögöttem, le kell tudom csendesíteni magamat. Számomra erre a naplóírás ad lehetőséget. Muszáj megőrizni ezeket a gondolatokat, mert ősi erőt és természetes energiát jelentenek.

Ahol a szó ereje véget ér, ott kezdődik a táncé

A tánc magánvélemény – vallja Földi Béla.  Az igazi táncos az előadás során önmaga mélységét és magasságát, a világhoz és a pillanathoz való viszonyulását is feltárja, átadja. 

A jazz az életem

Tizenöt éves lehettem, amikor a televízióban sugárzott jazzfesztiválokat nézve megfogott a műfaj nyelvezete, ritmikája és hangulata. Ekkor dőlt el: a jazz-zenének szentelem az életem.

Színpadra lépni csak teljes odaadással lehet

Előadások alatt a takarásból szoktam nézni a közönséget, fantasztikus látni, hogy miként lényegülnek át. Mindig felemelő érzés, ha sikerül eljutnunk az emberek lelkéig.

Magyar hangja Csőre Gábor

Sokan úgy gondolják, hogy a művészekre a rebbenékenység és szenzibilitás jellemző. Ez igaz, ugyanakkor felkészültnek kell lenni minden eshetőségre. A színházhoz kötél idegek és rugalmasság kell. 

A felkészülést nem lehet befejezni

A célunk az, hogy felborzoljuk az érzékeket, elvarázsoljuk, és egy különleges utazásra repítsük a koncertre érkezőket. Dalaink ebben a közegben születnek újjá és nyernek új értelmet. - Jónás Vera, énekes

A tánc a pillanat művészete

A családom és a mestereim is mindig a maximalizmusra neveltek, arra, hogy félgőzzel nem érdemes semmit sem csinálni. Ez egyébként nem csak a táncművészetre igaz. - Kiss János, a Győri Balett igazgatója

A boldogság egy képesség

Azért vagyok színész, mert szeretek az lenni. A színház lehetőséget ad arra, hogy a szerepeimen keresztül közelebb kerülhessek önmagamhoz. A szakma elismerése, a közönség szeretete plusz jutalom, jóleső ráadás.

Horváth Kornél a világ legjobb ütőse

Decemberben a világ legjobb ütőhangszeresévé választották Horváth Kornélt a rangos brit Rhythm zenei magazin internetes szavazásán. Ezt követően készült interjúnk.

Recirquel: a cirkusz újragondolva

Egyik legnagyobb mesterem többször hangsúlyozta: van egy jó ötleted? Dobd el messzire! A Recirquel alapítója, Vági Bence a közönség és az artisták közötti különlegs lelki kapcsolatról mesél a vele készített interjúban.

Kereszt és karma

Szűcs Gabi 2007-ben vált ki a Cotton Club Singers-ből, hogy szólókarriert kezdjen. Az idén Fonogram Díjjal kitüntetett művésszel az őszi koncertek és fellépések mellett hivatástudatról, születőben lévő új dalokról és az alkotás öröméről is beszélgettünk.

Marie Antoinette a BMW új márkanagykövete?

Színes és mozgalmas világ az, amiben Polyák Lilla színművész és popénekesnő éli mindennapjait. A néhány hete debütált Marie Antoinette musical előkészületeiről, mondanivalójáról és fogadtatásáról kérdeztük.


Eseménynaptár

2018
11/
23

Jogdíjkifizetés (külföldi jogdíjak és 2017. évi audiovizuális jogdíj)

2019
02/
28

Hangfelvételek regisztrációs határideje

2019
03/
28

Jogdíjkifizetés (külföldi jogdíjak)

2019
06/
28

Jogdíjkifizetés (2018. évi rádiós, televíziós sugárzási jogdíjak, kiegészítő díjak, háttérzenei jogdíjak)

2019
09/
16

Audiovizuális adatlapok regisztrációs határideje

2019
10/
30

Jogdíjkifizetés (ismétlési és audiovizuális jogdíjak, külföldi jogdíjak)