2018 12/20

Pálmai Anna: A jó társulat szakmailag és emberileg is felemel

A közönséget mindig érezni lehet. Maga a színház is: energia, energiaáramlás egymás és a közönség között. Keserves, ha semmi nem jön a nézőtérről. - Interjú Pálmai Anna színésznővel

Pálmai Anna, a fiatal, sokszínű, tehetséges színművésznő már számos darabban bizonyította, hogy színpadra született. Bár gyermekkorában másfelé sodorta az élet, idővel a színészi hivatás végérvényesen kiválasztotta őt. Eredményeiről szerényen szól, abban hisz, hogy egy darab sikere főként azon múlik, hogy mennyire tudják segíteni, építeni egymást és önmagukat a színészek, illetve mennyire tudnak hitelesek és önazonosak lenni az előadások során.

- Legendás színészdinasztiába születtél, nagypapád Szirtes Ádám, édesanyád Szirtes Ági, mindketten Kossuth-díjas művészek. Édesapád pedig Pálmai Zoltán zenész, több meghatározó formáció dobosa. Ilyen közegben cseperedni igazán inspiráló lehetett. Már egészen korán eldőlt, hogy Te magad is művészi pályát választasz? Vagy esetleg más utakon akartál indulni?
A legtöbbször a szüleim magukkal vittek, mikor fellépésük volt, ritkán hagytak otthon. Többnyire anyukámmal tartottam a színházba, de apukám koncertjein, előadásain is sokszor megfordultam. Egyik kedvencem a Jézus Krisztus szupersztár volt. Varázslatos világ volt gyerekként a színház, ugyanakkor természetes közeg is volt számomra. A civil világban ezért annyira nem is éreztem komfortosan magamat. Kamaszként a lovak között éreztem még úgy, hogy minden kétséget kizáróan ide tartozom. Mindig velük akartam lenni, őket akartam szagolgatni, simogatni, ölelgetni. Lovagoltam egész nap. Elkerültem Lóska Jánoshoz, aki emberileg és lovasként is nagyon meghatározó ember az életemben. Nála történt meg, hogy hosszú évek után eladott egy lovat, amit naponta lovagoltam és szerelemmel szerettem. Ott darabokra tört a szívem. Minden túlzás nélkül. Nem tehetett mást, de én belehaltam. Remélem lesz még ilyen találkozásom, bízom abban, hogy lesz még olyan ló, akivel így fogunk érezni egymás iránt... Szóval igen. Benne volt a pakliban az is hogy nem mozdulok többé a lovak mellől...

- De végül nem így történt, a színművészet felé sodort az élet. Több alkalom is adódott, hogy édesanyáddal közösen léptél színpadra. Ez inspirált, vagy inkább feszélyezett?
Anyámmal már a gyakorlati évem alatt – amit szintén a Katona József Színházban töltöttem –, számtalan darabban játszottunk együtt. A mi színházi kapcsolatunknak külön evolúciója van. Eleinte nagyon zavart és felpaprikázott, ha tanácsokat adott, vagy piszkált. Ugrottam rá, türelmetlen és elutasító voltam vele, de idővel persze minden megváltozott. Mostanra már annyit próbáltunk, játszottunk, turnéztunk együtt, hogy megtanultuk egymást békén hagyni a színpadon. Mindketten a magunk kis rituáléját végezzük előadás előtt, ezt tiszteletben tartva jó kollégái lettünk egymásnak. Furcsa ezt mondani, de így van. Édesanyám nagyon jó barátom, és mindig büszke voltam, vagyok rá. Elmondhatatlanul boldog voltam, amikor Prima Primissima díjat nyert.

Nánási Pál fotója

- Mely darab áll hozzád a legközelebb? Melyik karaktert játszod a legszívesebben?
A szívem legkedvesebb előadása a Kaukázusi krétakör. Székely Kriszta díjat nyert érte, mint legjobb rendező, Kocsis Gergely legjobb férfi főszereplő lett, én jelölve lettem a Kritikusok díjára, illetve a POSZT-on meg is kaptam a Legjobb női alakítást a Színész Zsűritől. Mindez azért fontos nekem, és azért sorolom így, mint egy gyerek, aki az érmeit mutogatja, hogy mit nyertünk, mert olyan ritka az, hogy ennyi csillag áll együtt az égen egy előadás felett. Nevezetesen, hogy egy kemény próbafolyamat alatt megszületett valami, amit mind a szakma, mind a közönség egyaránt szeret és elismer. Szerelem munka ez nekem attól a perctől kezdve, hogy a kezembe vettem a darabot. Ez az előadás igazi csapat munka, ékes példája annak, hogy számomra mit jelent a színház, illetve annak, hogy én hogy szeretek dolgozni. Hiszem, hogy én nélküled nem tudnám megcsinálni, és talán te se nélkülem. Ebben a szakmában persze ugyanakkor rohadtul magányos is tud lenni néha az ember, nem minden teher megosztható, de mégis a legnagyobb ereje annak van,ha csapatban dolgozunk és emeljük egymást.

- Van valamilyen szeánszod, amivel rákészülsz az esti előadásokra mentálisan és lelkileg?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden este egyforma, hiszen minden szerep máshogy terhel meg. Van, ami előtt nem vagyok túl beszédes, szívesebben vagyok egyedül egy zugban, és persze van fordítva is, hogy röhögve sztorizunk egymásnak előadás előtt pár perccel. Általában szeretek korán, úgy fél 6 körül már a színházban lenni, mert nem akarok kapkodni és rohanni. A cél az, hogy nyugodtan megigyam a kávémat, egyek egy falatot és maradjon idő a hajamra meg a sminkemre. Pepecselős, körülményesen készülő ember vagyok, utálom, ha sürgetnek, ezért próbálok időben érkezni, de így is gyakran téboly a felkészülés. Sokszor irigylem a fiúkat, mert ők becsoszognak egy kávéval fél hétkor, átöltöznek és gyerünk! Mi lányok rengeteg időt töltünk az előadás előtt szépítkezéssel.

- Mennyire lehet érezni előadás közben a közönség energiáit, rezdüléseit?
A közönséget mindig érezni lehet. Maga a színház is: energia, energiaáramlás egymás és a közönség között. Keserves, ha semmi nem jön a nézőtérről, vagy csak valami közönyös, jeges levegő. Akkor legszívesebben kimennék a színpadról, de akkor is tudom, nem szabad feladni.

- Mennyiben más filmszerepre készülni, mint színházi előadásra?
Nem sokat filmeztem még, de már megtapasztaltam: nagyon más világ, mint a színház. Teljesen máshogy kell játszani. A filmezést sokat kell gyakorolni, én pedig úgy tanulok a legtöbbet, ha másokat figyelek. Olyan színészeket, akik hatással vannak rám. Ami megtetszik, elmentem magamban, hogy ha szükségem lesz rá, fel tudjam idézni.

Nánási Pál fotója

- Hogyan készülsz az ünnepekre?
Forgatni fogok pár napot, de lesz időm készülni az ünnepre, amire évek óta nem volt példa. Mindig dolgoztam, és az utolsó pillanatban szereztem be az ajándékokat. Idén ez reményeim szerint máshogyan lesz. Nálunk hagyományosan az ünnepi vacsorát édesanyám készíti, a menü részét pedig nagyon finom „mindenmentes” sütemények teszik teljessé. A szentestét anyukámmal és a szerelmemmel hármasban töltjük. A szívemben ugyanakkor természetesen a nagyszüleim emlékét is erősen őrzöm. Egy szál orgona mindig áll az ünnepi asztalon, az volt ugyanis nagyapám, Szirtes Ádám kedvenc virága. Rá így emlékezünk.

- A társulat hogyan szokott ünnepelni? 
Mindig egy paródia esttel készülünk, amit nagyon várok már. Ilyenkor egymást, illetve a vezetőséget és a rendezőket parodizáljuk. Remek szelep ez az este arra, hogy távozzon a felesleges gőz belőlünk, illetve alkalmas terep arra is, hogy humorral és szeretettel, de véleményt formáljunk arról, ami esetleg nem tetszik, amiről máshogyan vélekedünk. Természetesen végül pedig eszünk, iszunk és rengeteget nevetünk.

- Milyen feladatok várnak rád a jövő évi során?
Január elején elkezdődnek a Platonov próbái, melyet Székely Kriszta rendez. Addig a jogosítvány megszerzésére koncentrálok nagy erőkkel, mellette pedig próbálok sokat sportolni, aludni és olvasni, mert ha beindul a nagyüzem, akkor ezekre a dolgokra marad a legkevesebb idő. Egyébként én inkább nyári ember vagyok, nem kedvelem annyira a telet. Alig várom a tavaszt, majd a még melegebb időt, amikor lehet utazni a tengerhez. Mindig oda vágyom. Azt tölt fel a legjobban, ha ülök a görög tengerparton, csend van, csak a hullámokat hallani, én pedig bámulom a horizontot.

Pálmai Anna színművész
A Vörösmarty Gimnázium drámatagozatán érettségizett, már tizenévesen jelentős szerepet alakított a Rosszfiúk című filmben. Egy évig a Bárka Színház stúdiósa volt. 2003-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol Horvai István és Máté Gábor tanítványa volt. 2007-ben végzett, majd a Budapesti Katona József Színház társulatához szerződött. Máthé Erzsi-díjjal és Junior Prima díjjal tüntették ki eddigi pályafutása során. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda büszke arra, hogy a színművésznőt a tagjai között tudhatja.

« vissza az előző oldalra

Hírek


Interjúk


Eseménynaptár

2023
09/
29

Jogdíjkifizetés (Audiovizuális előadások és külföldi jogdíjak) / Payout for audiovisual recordings

2024
02/
15

Választógyűlés az EJI székhelyén

2024
02/
22

Megismételt Választógyűlés a BMC-ben

2024
02/
29

Hangfelvételi adatlapok regisztrációs határideje / Deadline for registration of sound recording forms

2024
03/
26

Külföldről beszedett jogdíjak felosztása

2024
06/
25

Jogdíjkifizetés (Hangfelvételek felhasználása és külföldi jogdíjak) / Payout for sound recordings