A közönséget mindig érezni lehet. Maga a színház is: energia, energiaáramlás egymás és a közönség között. Keserves, ha semmi nem jön a nézőtérről. - Interjú Pálmai Anna színésznővel

Amikor szinkronizálunk, nincs idő a felkészülésre. Abban a pillanatban hozni kell az adott karaktert, nincs lehetőség időkérésre, hogy tessék adni nekem öt percet, hogy felhergeljem magam.

Amikor a világ dübörög mögöttem, le kell tudom csendesíteni magamat. Számomra erre a naplóírás ad lehetőséget. Muszáj megőrizni ezeket a gondolatokat, mert ősi erőt és természetes energiát jelentenek.

A tánc magánvélemény – vallja Földi Béla.  Az igazi táncos az előadás során önmaga mélységét és magasságát, a világhoz és a pillanathoz való viszonyulását is feltárja, átadja. 

Tizenöt éves lehettem, amikor a televízióban sugárzott jazzfesztiválokat nézve megfogott a műfaj nyelvezete, ritmikája és hangulata. Ekkor dőlt el: a jazz-zenének szentelem az életem.

Előadások alatt a takarásból szoktam nézni a közönséget, fantasztikus látni, hogy miként lényegülnek át. Mindig felemelő érzés, ha sikerül eljutnunk az emberek lelkéig.

Sokan úgy gondolják, hogy a művészekre a rebbenékenység és szenzibilitás jellemző. Ez igaz, ugyanakkor felkészültnek kell lenni minden eshetőségre. A színházhoz kötél idegek és rugalmasság kell. 

A célunk az, hogy felborzoljuk az érzékeket, elvarázsoljuk, és egy különleges utazásra repítsük a koncertre érkezőket. Dalaink ebben a közegben születnek újjá és nyernek új értelmet. - Jónás Vera, énekes