2022 01/21
Több mint 115 millió forint jogosultját azonosította be utólag az EJI
A január közepén lezárt jogosultkutatás során az EJI több mint 115 millió forint jogdíj jogosultját azonosította be. A jogdíjak kifizetése folyamatban van.
Az EJI január közepén fejezte be az ún. jogosultkutatás folyamatát. Ennek során az EJI a korábbi felosztások során - adathiány miatt - beazonosítatlanul maradt jogdíjakat ellenőrzi még egyszer annak érdekében, hogy azok mielőbb kifizethetővé váljanak. A jogosultkutatás eredményeként minden olyan jogdíj kifizehetővé válik, amelyre vonatkozóan a felosztás időpontját követően az EJI-hez olyan adat érkezett, amely lehetővé teszi a jogosultak beazonosítását. Ilyen adat forrása lehet a felhasználó (televízió, rádió) által korrigált játszási lista, de akár egy a felosztást követően regisztrált felvétel is.
A most lezárult jogosultkutatás során az EJI több mint 115 milliónyi forint jogosultját azonosította be.
A jogosultkutatással egy eljárásban került sor a 2021. negyedik negyedévében külföldi jogkezelőktől beszedett jogdíjak felosztására is. Ezúttal három jogkezelő, az ADAMI (Franciaország), a SAMI (Svédország) és a SOUNDEXCHANGE (USA) által megfizetett jogdíjakat osztotta fel az EJI, összesen közel húszmillió forint értékben.
« vissza az előző oldalra
Hírek
A felosztás új időpontja tompítja a KATA-ra vonatkozó új szabályok hátrányos következményeit.
tovább »
1,6 milliárd forint jogdíjat fizet ki hatvannégyezernél is több magyar és külföldi zenész számára az EJI, a rádiós-, televíziós játszások, háttérzenei elhangzások, és a meghosszabbított védelmi idejű hangfelvételek felhasználása után.
tovább »
Több mint hétszáz magyar előadó részesül a jogdíjból.
tovább »
A január közepén lezárt jogosultkutatás során az EJI több mint 115 millió forint jogdíj jogosultját azonosította be. A jogdíjak kifizetése folyamatban van.
tovább »
A pandémia ideje alatt minden második zenész elvesztette zenei bevételeinek 90%-át.
tovább »
Már letölthető az EJI Elnökségének 2020. évi beszámolója.
tovább »
55 ezer magyar és külföldi előadóművésznek fizet jogdíjat az EJI.
tovább »
Interjúk
Eseménynaptár
2023
02/
28
Hangfelvételi adatlapok regisztrációs határideje / Deadline for registration of sound recording forms
2023
02/
28
Számla hiányában nem átutalható jogdíjak kifizetése az SZJA szabályai szerint
2023
04/
17
Jogdíjkifizetés (külföldről beszedett jogdíjak) / Payout of royalties collected from abroad
2023
06/
30
Jogdíjkifizetés (Hangfelvételek felhasználása és külföldi jogdíjak) / Payout for sound recordings
2023
08/
01
Audiovizuális adatlapok regisztrációs határideje / Deadline for registration of audiovisual forms
2023
09/
29
Jogdíjkifizetés (Audiovizuális előadások és külföldi jogdíjak) / Payout for audiovisual recordings